Mosonmagyaróvári búvárcsoport

Holttestet húztak ki, fegyvert is találtak már a búvárok.

Mosonmagyaróvár - Mentettek már egy 125 méter hosszú, 60 tonna súlyú úszótagot 32 méter mélyről a hegyeshalmi bányatóból, a Lajtából holttestet, rátaláltak már gyilkos fegyverre is, azonban a hétvégi helikopter kiszabadítása igazi kihívásnak számított a mosonmagyaróvári búvárok számára.
A mosonmagyaróvári Deepex Ipari Búvárcsoport három tagja huszonhat órát küzdött a Mosoni-Dunában az erős árral, több helyen is megsérültek és öt búvárruhájuk ment tönkre a helikoptermentő akció során.
?Csapatunk nem ismer lehetetlent, soha nem a kifogást, hanem a megoldást keresve dolgozza ki a legjobb technológiát az adott feladathoz" ? olvashatjuk a Deepex Ipari Búvárcsoport honlapján. A céget 2003-ban alapították, az ipari búvárkodás mellett oktatással is foglalkoznak. A megyében ők az egyedüliek, akik hivatalosan ipari búvárkodást vállalhatnak, ehhez a kellő szakképzettség mellett fejlett géppark is a rendelkezésükre áll.
Az ipari búvárkodáshoz erős psziché, tapasztalat szükséges ? véli Mezei Gábor. A felvételeken az elmúlt hét végi mentés közben, a helikopter roncsánál látható.Fotók: Kerekes István
Jó néhány sérülést szereztek
? Látva a természetfilmeket, a víz alatti csodálatos világot, kezdett érdekelni a búvárkodás. Az volt az álmom, hogy helikopterszerelő legyek, azonban ez nem sikerült. Péknek tanultam, jelenleg a parndorfi outletben dolgozom eladóként, emellett foglalkozom komolyabban a búvárkodással ? meséli Mezei Gábor cégvezető, aki a háromnapos kimlei akcióban jó néhány sérülést is szerzett. Kezén több tucat mély vágás árulkodik a megfeszített munkáról, de mint mondja, társa, Pintér Róbert sem úszta meg szárazon: tenyere és kézfeje mellett a plexi a hasánál felszakította a búvárruhát. A két merülőbúvár munkáját a közeli csónakból Schnitzer Róbert figyelőbúvár segítette.
? A Mosoni-Duna erős sodrása mellett a víz alatti rossz látási viszonyokkal is meg kellett küzdenünk ? magyarázza. "Gyakran öt centiméterre is alig láttunk el, tapogatóztunk, öt ruhánk sérült meg a háromnapos akcióban.
Nem olcsó mulatság
A búvárkodás korántsem olcsó mulatság: csak egy ruha a védősisakkal és cipővel már megközelíti a másfél milliót. A mosonmagyaróvári ipari búvárok munkáját komoly berendezések könnyítik meg, közülük többet maguk készítettek. Például a víz alatti fémdetektor, visszhangszonda segítségével egyszerűen megtalálják a keresett tárgyakat: a Győri Rendőrkapitányság kérésére már több gyilkos fegyverre is rábukkantak. A környékbeli bányatavakból már szabadítottak ki egy 125 méter hosszú, 60 tonna súlyt kitevő úszótagot 32 méter mélyről, 5 köbméteres markolókanalat 27 méterről. A rendőrség és tűzoltóság megbízásai mellett azért jut a ?könnyebb" munkákból is: a hínár- és nádvágástól a csatorna-, medencetisztításig, a víz alatti betonozástól más felderítésekig.
A sportok szerelmese
Mezei Gábor elsősorban a vízi sportok szerelmese: az úszás mellett imádja a kajakozást, kenuzást. Búvárkodott Görögországtól Tunéziáig, de eddig Egyiptom vízi világa ragadta meg a leginkább. Viszont a hegymászás sem áll tőle távol: eljutott már a Himalája 5545 méteres csúcsára és nem kerülték el a kalandok az egy hónapos nepáli útja során sem. Hétéves kisfia, Márk sem zárkózik el édesapja hobbijától: az oktatómedencében már ő is betekintést nyert a búvárkodás rejtelmeibe.